2009. május 30., szombat

Dreaming of a Hot Summer Night

Meghallgattam Markus Schulz legfrissebb Global DJ Broadcastját és rögtön a tizedik percnél leakadtam. Fonzerelli, azaz Aaron McClelland ismét nagyot alkotott. Gondolom emlékeztek még a Moonlight Party címú darabra 2006 környékéről. Egy nagyon jól összerakott dinamikus kis táncolós nóta volt, olyan igazi kis nyári örömzene. Tiesto előszeretettel pakolgatta hosszú időn keresztül. S most pedig jött a Dreaming..., ami pedig abszolút tengerpart, Ibiza, egyszóval tényleg egy hot summer night:-)



Elhallgatnám végtelenítve, egy nyugányon, jóféle italt kortyolgatva, miközben nézem a naplementét. :-D Sajnos a hivatalos megjelenés még várat magára, de reméljük, már nem sokáig.

Két dalt említenék még meg, mely mostanág nagyon bejött. Az egyik Fabio XB és Andrea Mazza közös munkája, a Light to Lies, mely Gareth Emery fantasztikus remixében szól igazán jól.



A másik pedig Rex Mundi és a Nothing at all. Nekem a Beat service remix tetszik a legjobban, de az original sem rossz.



Rex Mundiról először 1996 végén hallhattunk, amikor a számomra már klasszikus Desillusion megjelent.



Óriási zene, akárhányszor meghallgatom, futkos a hideg a hátamon. Nos... a Nothing at all is szétszaggatja az embert belülről. A szemfülesebbek észrevehetik, hogy az énekhang attól a hölgytől származik, aki anno Ernesto & Bastian Dark side of the is vokálozott. Tökéletes tehát a zene, ha pedig a dal szövegét nézzük, akkor pedig tényleg csuktak söpörtek:

"This morning comes a step too soon
A lonely gaze, and empty room
You’re a far cry
a distant memory

but something inside of me always knew this
I’d be standing here without you

As if nothing’s happened
As if nothing’s wrong
the world seems to move on, the world carries on

I’ll starve for your love, hungry I fall
as if nothing’s happened
nothing at all
"

Nos..ennyit erről, a végére pedig egy kis chillout ajánló. A Radiocafé hétfő éjszakai Orient Esspress című műsorában hallottam a következőt:



Ezt ajánlatos egy balatonparti napfelkelténél hallgatni. Azt hiszem, szem nem marad szárazon.:-)
Számomra ez a dallamvilág jelenti a klasszikus, az igazi chill-out muzsikát. Gyönyörű, gyönyörű és egyban szomorú. Szomorú, de mégis ott van benne az élet, az érzések az emlékek, s minden, amiért élni érdemes. Hát nem érdekes? Pár dallam csupán, de többet ér ezer szónál. :-)
Oké...ennyit mára, és hallgassatok minél több elektronikus zenét!
PEACE, LOVE & HARMONY


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése